Sopron társadalmának összetételére nagy hatást gyakorolt IV. László 1277-es szabadalomlevele, amely kivette a várost az ispán joghatósága alól, és a váras helyet szabad királyi városi rangra emelte. Már ezt megelőzően is eljutottak a városba németek, ismerünk Liebhart vagy Sieghart nevű polgárokat, Andreas Schwärzel pedig 1278-ban a bírói tisztséget is betöltötte. A várossá emelés a kereskedelem és általában a városias jelleg gyors fejlődését és a társadalom átalakulását hozta magával. A szabad költözködési jognak köszönhetően egyre nőtt a hospesek száma, Sopron megyéből jórészt földművesek, Ausztriából és más német területekről pedig főleg iparosok és kereskedők kerültek a városba.

Az iparosok és a vagyonosabb kereskedők közül emelkedett ki az a jellemzően német patríciusi réteg, amely a 14. században a városban átvette a hatalmat a nemesektől. A város a királlyal vagy a főurakkal továbbra is latinul levelezett, a belső ügyekben és a magánéletben viszont már a 14. században a német nyelv lett a meghatározó. A város első telekkönyvét 1379-ben németül írták. A németség előretörése a város igazgatási szervezetét is átalakította: 1330-ban Károly Róbert még a városbírónak, a város magyar gyakorlat szerinti első emberének adta ki utasítását, de már ekkor ott volt mellette a polgármester, akit először 1321-ben említettek.

A városi rangra emelés után a város mindennapjait és fejlődését egy majdnem fél évszázadig húzódó konfliktus befolyásolta, amelynek Sopron nemzetiségi összetételére is hatása volt. A viszály a városbíró és a tanács tagjainak választása körül alakult ki, a pártharcokban kisebbségben maradt ellenzék kivonult a belvárosból, megtagadta az engedelmességet a tanácsnak, és a városi terheket sem akarta fizetni. A viszály okát a politikai vezetőréteg megosztottságában kell keresnünk, és nem mint magyar-német ellentét jelentkezett. Ez a politikai ellenzék az “auf der oeden Burg”-on, a Szent Mihály-templom környékén önálló telepet hozott létre. Az elnevezés egy avarkori földsáncra utal, amelynek emlékét a középkori Erdburger-dűlő neve ma is őrzi. Innen származhat a város német neve. A kivonulók csupán Károly Róbert erélyes parancsára tértek vissza a belvárosba.

A polgármesteri tisztség súlya német hatásra egyre nőtt és az 1375. évi tisztújításkor már a polgármester került a város élére. Így elmondhatjuk, hogy száz évvel a városi rangra emelés után Sopronban a németség került túlsúlyba, és magához ragadta a városvezetést. A németek és magyarok aránya a 15. század közepétől stabilizálódott. Az új beköltözők minden különlegesebb szabályozás nélkül fenntartották az etnikai egyensúlyt a német többség, a magyar kisebbség, a zsidó közösség és az alkalmanként megjelenő más elemek között.

Sopronban, mint oly sok szabad királyi városban, a németség érdeme a városias jelleg kialakulása és megerősödése. Német szokás szerint a belváros egy egységet képezett, a külvárost pedig négy fertályra osztották. Kialakultak a német utcanevek, a dűlőnevek többsége a mai napig német eredetű. A németek terjesztették ki a város határában a szőlőművelést. A városi műveltség is német lett, a német nyelv vált uralkodóvá a városban, bár a latin-magyar szójegyzék azt bizonyítja, hogy ezt a két nyelvet is tanulták a városi plébános által fenntartott iskolában. A latint a németül nem tudó magyarok használták közvetítő nyelvként. A tanult németek többnyelvűségére bizonyíték Hans Gugelweit városi jegyző szerzeménye, a soproni virágének, amely a magyar szerelmi költészet legrégebbi emléke.

A német többségű városi vezetés alkalmanként vissza is élt fölényével: a törökökkel vívott sorsdöntő mohácsi csata évében, 1526-ban kiűzte a városból a zsidókat, 1543-ban megtiltotta az “idegen magyaroknak” a házvételt, 1594-ben pedig kirekesztette a magyar nyelvet a városi ügyvitelből. Ám az ország három részre szakadása, s különösen Győr eleste (1594) után a városban mégis rohamosan nőtt a magyarok száma. Ekkor indult meg a nemesi családok nagyobb arányú beköltözése. A magyar nemeseket a város csak úgy fogadta be, ha kötelezték magukat, hogy a város terheiből részt vállalnak, a városi bírói szék ítéletének alávetik magukat, és engedelmeskednek a tanácsnak. A törökök előrenyomulásával a Nyugat-Dunántúl etnikai térképe is színesedett, több Sopron környéki településen megjelentek a horvátok, akiknek jelenléte Sopronban is kimutatható.

A következő évszázadokban a város nemzetiségi összetételében jelentős eltolódás nem figyelhető meg. Sopronra továbbra is mint befogadó városra tekinthetünk, amely nemcsak a reformáció tanaira fogékony, hanem otthonra találnak benne a német és magyar betelepülők is. Persze hangsúlyozni kell, hogy a polgárjog megszerzése mindig is feltételekhez (pl. felvételi díj, háztulajdon, a jelöltnek házasnak kellett lennie vagy rövid időn belül meg kellett házasodnia) volt kötve.

A többnyelvű városban természetesen érvényesültek a műveltségi kölcsönhatások. A soproni németek nyelvi, nemzetiségi hovatartozásuktól függetlenül Sopront és azon keresztül Magyarországot tekintették hazájuknak, kötődtek a Szent Koronához, és egyfajta lokális kötődéssel is rendelkeztek. A soproni polgárokat a következő évszázadokban is a német és a magyar műveltség elsajátítása jellemezte, már ekkor szokásba jött, hogy a soproniak a környező magyar falvakba küldték fiaikat magyart tanulni, igaz, létezett egy hagyományőrző iparos- és földművesréteg is, amelyre mindez nem volt jellemző